Morpheus, a vörös macska

Mocsok macsek (aki csak színében vörös:))

Karácsonyi ajándék

Nem gondoltam volna, hogy tud egy macska ennyire ragaszkodni az emberhez és fordítva. Egészen addig a pillanatig amíg nem lett egy cicánk.:D

Morpheus 2008. december 20.-án lépett be az életünkbe.

Mivel utcai macska volt, így betegen került hozzánk. Bal szeme majdnem összecsukva a macskainfluenzától. De sok-sok szeretet és persze az állatorvosi tanácsok meggyógyították Őt hamar. Így a Karácsonyt már vidéken tölthettük Vele együtt. Kicsit nehezen viselte a vonaton az utazást,vonatozni_kell.jpg    de a gazdik simogatása és nyugtatgatása meghozta gyümölcsét és mire úticélunkhoz értünk már szinte aludt buszon_utazunk.jpga ládikájába.

Életében először láthatott havat.:) mi_ez_a_feher.jpg

Megismerkedhetett kicsivel nagyobb macska fajtájával Garfielddal is.:)ekkora_leszek.jpg

A hazafele utat már jobban bírtahazafele.jpg csak nézett és szaglászott, hogy újra itthon lehet.

Mára Morfink már fél éves, nő mint a "bolond gomba", érdekli a természet, különösen a bogarak amik repülnek.:))

Első pillanattól kezdve imádjuk Őt és meghálálja Nekünk, hogy befogadtuk. Igaz néha rossz, mint a bűn. A hajnali ébresztésekről nemis beszélek. Kapar hogy kiakar menni az udvarra hajnali 4-5 körül.:) Aztán reggel meg már beakar jönni, mert éhes a kis "Mohó Jojó", így megkapja az adagját és megint kifelé. De olyan is van hogy bent marad kep0475.jpga párnájára fekszik (ami nemis az Ő párnája) és alszik pár órácskát.

Húsvétkor ismét vidéken jártunk természetesen Morfival. Most már jobban bírta az utazást.kep026.jpg


Beköszöntött a nyár és Mi megint leruccantunk vidékre, mint mindig most is Mocsok macsekunkkal,akinek időközben beszereztünk egy normális macska-szállító dobozt. Mint legutóbb is, kicsit idegen volt neki a hely, meg nincs a forgalomhoz, zajokhoz szokva, így a legjobb helyet a szekrény mögött találta jónak. De persze ha kajáról volt szó, azonnal előbújt.:) Mivel itthon már kint van éjszakánként, megpróbáltuk hogy az udvaron jól érzi-e magát....Nem igazán jött össze a tervünk, mert a ház macsekja Garfieldgarf.jpg

hazajött és kis civakodás lett belőle. Ami úgy végződött, hogy Morfink szakadó esőbe a fára felszaladt ijedtében. Ez van ha a másik betolakodik a területedre.:D

Ennek függvényében jobbnak láttuk, ha a kinti kamrában szállásoljuk el Morfit még arra a pár napra, amíg itt vagyunk. Új helyével is megbarátkozott hamar, de mondanom sem kell ott is megtalálta a szekrény mögötti búvóhelyet.:P

Elérkezett a haza indulás napja, Morfit becsalogattam a dobozkájába, persze nyávogott, mert nemtudta, hogy megint hová megyünk. Nagyon melege volt szegénykének az úton, így hűtötte magát.....:Dliheges.jpg


Nyári pihenésünk is megvolt lent vidéken augusztusba (MI gazdik sátoroztunk egy jót). Morfival együtt keltünk útra. Szegénykémnek jó melege is volt!!!! :S                                

Mivel tanultunk már az előző esetből, így kint volt a helye a kamrába éjszakánként ott is a szekrény legtetején feküdt, így láthatott Mindent és Mindenkit aki csak bement oda.:).

Nappal vissza engedtük a lakásba, de még így is csak a szekrény mögött talált nyugalomra. :)

Morfi eltűnése és következményei: 2009. augusztus 25.-én(kedd) még együtt néztük Macsekunkkal a Debrecen meccset este. Aztán szokásunkhoz híven éjszakára kint maradt. Másnap reggel (26.-a szerda) viszont már nem jött enni, ami felettébb gyanús volt Nekem. Gondoltam biztos megint csak kint van a kamrában, szunyókál.....Még aznap délután sem jött elő, hiába szólóngattam, ciccegtem....:( Estére már biztosak voltunk benne, hogy kimerészkedett a kapun "kívűli világba", amit eddig nem csinált (vagy nem tudtunk róla). Néztük a környéket hátha valahol rátalálunk a Mi kis bolond macskánkra.:)   

Még 27.-én csütörtökön se volt Róla semmi hír. NAGYON SZOMORÚAK VOLTUNK!!!! Elérkezett a pénteki nap amikor a boltban is érdeklődtem nem láttak-e egy vörös cicát....szerencsénkre kivolt írva, hogy valaki talált egy cicát....pont olyat, mint a Mi Morfink. :))))

Nagyon megörültünk, felhívtuk a megadott telefonszámot és kiderült, hogy csak 2 percre volt a macskánk. Így amilyen gyorsan csak tudtunk rohantunk oda.

Állatbarátok befogadták és etették eddig a pár napig (szerencse hogy ilyen jó emberekhez került).

Nagyon örültünk, hogy Morfi megkerült! Aznapra szobafogságot kapott!:)

Eldöntöttük, hogy másnap elvisszük az állatorvoshoz és inkább ivartalanítatjuk Őt..... Gondolom Mindenkinek megvan a véleménye erről a dologról. Mi sem akartuk, de nem akaruk még egy ilyet átélni, mert hát Ő már családtag nálunk és nagyon a szívünkhöz nőtt. Többszörösen meghálálja, hogy befogadtuk és egyszerűen olyan bolond mint a Gazdái!;D

Hamar túlestünk másnap a beavatkozáson, itthon aludt még a dobozkájába.golyo_utan.jpg

4 óra elteltével már kiengedtem a lakásba, de még kicsit szédelget a Mocsok, így a párnájára tereltem, meg adtam Neki enni, mert előző este óta nem evett. Éhes is volt!!!:) Reméljük tanult az esetből Ő is! Utána még 3 napra bent tartottuk a lakásba, nem szabadott kiengedni, így szobafogság.....és csak az ablakból nézhetett kifelé.......

Morfink azóta jól van. Még van, hogy keresi a golyóit. ;D                            Sokkal játékosabb lett mondhatni hiperaktív, nyávogósabb......

Éjszakánként ugyan úgy kimegy (nem bír bent maradni és aludni csak 2-3 órát) csavarogni, de nem megy messzire csak a szomszédba.

Ez van! Amíg vigyáz magára és hazajön addig nincs baj!

December 24-én kora reggel (hajnali 5 órakor) Gazdimék már útra készen voltak, hogy ismét vidékre ruccanjunk pihenni. Nem örültem, amint megláttam a dobozomat, ahova utazásom alatt bezárva vagyok! Gazdimék nehezen, de "betoltak" a ládikába. A kocsiba már bepakolva, így Én Gazdimmal még bepréseltük magunkat az üres helyre. :)

Hosszabb utazás után mire már kivilágosodott megérkeztünk uticélunkhoz. Ismerős volt a hely, de mégsem olyan mint otthon!

Találtam magamnak egy jó kis "búvóhelyet" a kamrában, a lépcső legfelső fokán, ahol senki sem zavart. Így telt el ott 3 napom. Aztán ismét útra keltünk, de most már hazafelé.:)))

A Szilvesztert sem vittem túlzásba, nem buliztam agyon magamat, itthon töltöttem!:)

2010: Életem 2. havazásához is elérkeztem, jól el lehet játszadozni a kis hógombócokkal.:)20100201.jpg


Elmúlt a tél, én meg csak egyre nagyobb leszek.:)

Eljött megint kiruccanásunk ideje (húsvétkor): Hogy ezt miből tudtam kep0511.jpg

meg? hát hogy szokásos ablakban töltött alvásomat egyszer csak Gazdim megzavarta, leszedett onnan..... aztán jött a "halálom", megláttam a szállító dobozomat, amitől annyira félek és mert tudom, hogy megint megyünk valahova. Ma csak nem az állatorvoshoz??!

Gazdimék kettős túlerővel nagy nehezen betuszkoltak a dobozomba. Bepattantunk az autóba én meg csak nyávogtam megállás nélkül még vagy 15 percig, de mivel hallottam Gazdimék hangját, hamar megnyugodtam.:)

1,5-2 óra múlva megérkeztünk. Gazdim vitt is egyből a megszokott helyemre - ami már nem a szekrény mögött volt- a lépcső legtetején sokkal jobb, nem szorulok be....:)

kep0513.jpg

Ottlétünk alatt találkoztam Garfield haverommal is, csak ismerkedtünk, szaglásztuk egymást vagyis inkább Én voltam buzgóbb.:)

Gazdim néha azért kiengedett kicsit az udvarra körülnézni, meg magukhoz is bevitt , ahol megtaláltam egyből az ablakot, ott is kukucskáltam kifelé.... Szokatlanok voltak a zajok, meg az állatok....így sokszor megprobáltam beszaladni a szekrény mögé, de Gazdim mindig gyorsabb volt Nálam..:S

kep0514.jpg


Pár nap múlva elindultunk hazafelé. Vissza megint a szállító dobozomba, buszozás, meg vonatozás. Alig vártam, hogy hazaérjek a megszokott környezetembe. MINDENÜTT JÓ, DE LEGJOBB OTTHON!!!!      

folyt. köv.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 5
Tegnapi: 3
Heti: 5
Havi: 9
Össz.: 10 298

Látogatottság növelés
Oldal: Morfi története és napjai
Morpheus, a vörös macska - © 2008 - 2024 - morpheus.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »